Keleti Eva fotougynokseg-vezeto
Mikozben a Neprajzi Muzeum latogatoi osszevethetik egymassal a
World Press Photo '97 es a Magyar Sajtofoto '97 termeset, a
legnagyobb itthoni fotougynokseg, a Ferenczy Europress Budapest
vezetojet kerdeztuk, vajon miert nincsenek ott a magyar fotosok,
ahol lehetnenek.
Magyar Narancs: Beszeljunk a sajtofotorol mint iparagrol.
Keleti Eva: Egy picit zavar ez a szo: mi, fotoriporterek altalaban
nem tartjuk magunkat fotomuvesznek, de iparosnak sem, inkabb
egyszeruen fotoriporternek. Ha a World Press Photo es a Magyar
Sajtofoto kiallitasokrol beszelunk, az nem ipar. Ha viszont
arrol, amit itt, az ugynoksegben csinalunk, hogy kepeket adunk
es veszunk, az meg inkabb kereskedelem. A World Press Photot harom
holland fotografus hivta eletre a haboru utan azzal a cellal,
hogy felhivjak a vilag kozvelemenyenek a figyelmet arra, hogyan
lehet harcolni a fenykepezogeppel a haboru ellen. Rotterdam es
Haga utan vegul Amszterdam lett a World Press Photo kozpontja, mai
nagysagat a 70-es evekben erte el, es valt egyuttal komoly
uzlette is: a nemzetkozi sajtofotoverseny - ahol egyedul a
nagydij jar penzzel, a tobbi dij csak Arany Szemmel - anyagabol
rendezett kiallitast mindenfele utaztatjak, a vilag tobb helyen
is lathato egyszerre, konyvet keszitenek belole, s ebbol
tartanak fenn egy alapitvanyt, amely osztondijakat ad. Ennek a
mintajara hoztuk letre tizenhat eve a mi
sajtofoto-kiallitasunkat, hogy osszevethessuk magunkat a
Nyugattal, mert eleg nagy volt a kulonbseg, a lapokat
protokollaris, lakkozott fotok uraltak, nem volt szabad fotozni
semmit, ami csunya, netan emberi. Fol kellett nonunk. En elfogult
vagyok, de meg kell mondjam, a magyar sajtofoto megallja a helyet,
csak mas. A World Press Photo arrol szol, ami korul a vilag
forog: szenzacio, ver, borzalom. A magyar sajtofoto a fotografia
nemesebb eszkozeivel dolgozik, megprobalja megkeresni az elet
emberibb oldalait.
MN: Mi ennek az oka, es meddig marad fenn ez a kulonbseg?
KE: Azt hiszem, nagyon sokaig. Mi maskent kozelitjuk meg a
szenzaciot. Mondok egy konkret peldat. Ha van egy baleset,
Nyugaton a szettrancsirozott embert fotozzak le. A mostani
Sajtofoton van Matuz Karcsinak egy nyertes kepe: baleset, meghalt
az autos, de a kepen csak a keze latszik, picit veres, meg a
kutyaja, ahogy ott ul a halott gazdaja mellett, az osszetort
kocsiban. Azt hiszem, ez sokkal tobbet mond.
MN: De a hazai napisajto is a trancsir megmutatasa fele halad.
KE: Sajnos az utolso nehany ev azt mutatja, hogy a szenzacio es
nem a nemesebb tartalom adja el a lapokat.
MN: Mennyire vagyunk jelen mi, magyarok a World Press Photoban?
KE: A 70-es evek kozepetol a 80-as evek vegeig hatarozottan
jelen voltunk, Korniss Peter, Revesz Tamas, Bara Istvan es
jomagam is tobbszor tagjai voltunk a nemzetkozi zsurinek, Benko
Imre, Torok Laszlo, Friedmann Endre ermeket nyert. Mostanaban nem
rugunk labdaba, pedig iszonyu jo fotoriportereink vannak.
MN: Mi ennek az oka?
KE: A szemlelet es a temavalasztas kulonbsege. A zsuri egyre
inkabb a vert dijazza, a rettenettel megrazo kepeket. Es
Magyarorszag nem erdekes. Ha Horn Gyula leesik a lepcson,
megkerdik, ki az a Horn Gyula. Ha Henry Kissinger gurul le a
lepcson, az igen. A magyar fotosok nincsenek jelen az izgalmas
esemenyeknel, a lapoknak nincs penzuk arra, hogy fotost kuldjenek
oda. Ha egy nyugati fotougynoksegnek szuksege van egy
afganisztani sorozatra, ket honapra odakuld egy fotost, fedezi
minden koltseget, aztan a kepeket kulon megvasarolja tole. Ha
egy magyar fotos a sajat penzen eljut Afganisztanba, en - pedig a
jol fizeto cegek koze tartozunk - otezer forintot tudok adni egy
kepeert.
MN: Kulfoldi megbizasokat nem kapnak?
KE: Nem. Nem ismerik oket, nincsenek ott, mikozben a
megbizasokert sorba allnak az osszes ugynokseg emberei.
MN: Hogyan mukodnek a fotougynoksegek?
KE: A Sygma kivetelevel, amit mas kepvisel, minden jelentos
kulfoldi ugynokseget, osszesen negyvenkettot kepviselunk mi
Magyarorszagon: egy reszuk ugynevezett stock-anyagokat kinal,
reklamokhoz, szines hirekhez felhasznalhato kepeket, masik
reszuk hot news-fotokat, vagyis a legfrissebb hirkepeket. Naponta
erkezik 250-300 riport, ezeken a diakon minden megvan, ami a
vilagban tortenik, Sharon Stone eskuvojetol az algeriai
verengzesekig. Ezenkivul muholdon erkeznek az esemenyfotok,
masfel-ket oraval az esemenyek megtortente utan itt vannak a
kepernyon, a nagy ugynoksegek Interneten is kuldenek anyagokat. A
kepek aramlasa kulfoldrol Magyarorszagra abszolut profi modon
mukodik. Innen kifele megint nem megy. Egyreszt, mint mondtam, be
kell lassuk, nem erdekes Magyarorszag. Hiaba ajanlok barmit, az
esetek tobbsegeben nem kell: sem a nagykorut, sem a diaksziget
elete, innen a gyogyfurdot varjak, Tokajt, Herendet, csikost,
gulyast, magyar eteleket. Olyan vilagesemenyeink pedig,
hal'istennek, nincsenek. Amikor Michael Jackson itt jart, az
mindenkinek kellett, abbol jo uzletet lehetett csinalni. Tudom,
hogy mit hova lehet kuldeni, a Rex furcsasagokban eros, a Camera
Press zsaneranyagokban, a Gamma hirekben es igy tovabb, de a
zsaneranyagokat bizomanyba veszik at, a magyar fotosokban meg nincs
annyi kitartas, hogy esetleg masfel evet varjanak a penzukre,
hiaba noszogatom oket, hogy vagjanak bele. Tudom, hogy nagyon
nehez, iszonyu tulkinalat van kepekben, tudom, hogy a nagyuzemi
tempot sem anyagilag, sem technikailag nem birjuk, de lehet
probalkozni, egy kollega peldaul nagyon szepen keresett egy
szamitogep ele ultetett kutyat abrazolo sorozattal.
MN: Merre tart a magyar fotoriporteri szakma?
KE: Nehez kerdes. Nagyon sok tehetseges, jo latasu fiatal van,
de nem tudnak igazan kibontakozni, mert meg kell elniuk.
Apropenzre valtjak magukat. Tisztelet a kivetelnek, de nem ernek
ra arra, hogy maguknak dolgozzanak. Es nincs igazan megjelenesi
lehetoseguk, nincsenek kepes magazinok, ahol alaposan
foldolgozhatnanak egy-egy temat, a meglevo lapok tobbsege meg
rosszul fizet. Ha a mecenatura, akar allami, akar magan, tobb
penzt tudna adni az alkotasra, pillanatok alatt eget rengeto
eredmenyeket tudnanak produkalni.
- szonyei -
|
