Maradj veszteg Nibiruci…. IX / II.
A tthungary listáról egy srác magánban felhívatta magát a múlt
hétvégén a kedvező mobil-tarifám alatt, és vele egy merőben új logikai
egyenletet állítottunk fel; - pontosabban mondva az ő lélektani
igényeivel konfrontálódva egy új egyenletet fogalmaztam meg. Ez az
egyenlet megéri, hogy több részletbe szétbontva, több oldalról
megvilágítva írásban is feldolgozzam, és közzétegyem. Benne arról van
szó, hogy léteznek olyan logikai egyenletek, amelyek közkinccsé válása
után a jelenlegi helyzetből kivétel nélkül mindenki a méltóságát
megőrizve léphet tovább. Ha visszavágyik a régi helyzetébe, maximum
egyszer visszamegy, (-sokak már ezen is túl vannak-) ám utána
növekvő méltósággal, és nem ugyanolyannal fog kiszállni; - elvégre a
logikai egyenlet az logikai egyenlet, nem pedig kacsa-blöff….. Ám a
sokadszori visszamászkálás esetére semmi jó nem garantálhatok…..
Előbb a logikai egyenletek lényegét ismételjük át: Ha a megfogalmazás
precizitásából, tömörségéből, kifejezőerejéből kihozzuk a maximumot,
és emészthető egységekre bontva végig tudjuk mondani, akkor egy
képletes egyenlőségjel után ugyanúgy egy logikus végeredményt
kapunk; - amelyből ugyanúgy vissza lehet következtetni az egyenlet bal
oldali adat-halmazának esetleges réseire, mint a matematikai
egyenletekben. Továbbá ugyanúgy lehet benne az adatokat
rendezgetni, az egyenlőségjel két oldaláról ide-oda átcsoportosítani. Ha
több egyenlőségjelünk is van, akkor logikai egyenlet-rendszerről
beszélhetünk. Ne sikamoljon át a figyelmünk azon a részleten,
hogy „amennyiben a logikai egyenletet végig is tudtuk mondani…..”
Ha egy logikai egyenletet
- nem tudunk végigmondani,
- vagy éppen a hallgatóság nem tudja végigkövetni
figyelemmel, mert a szükséges ébersége elfárad és leblokkol, a mentális
energiái lemerülnek, stb…
- illetve maga az előadó sem gondolta rendesen végig, ám
mégis elmondja közzéteszi azt szóban vagy írásban,
akkor a hallgatóság / olvasók azt fogja (-ják-) mondani, hogy ez „csak”
filozófia, illetve valamilyen vallás vagy „-izmus”. Pl. a druidaság is ezért
nem druidizmus a magyarban, illetve ezért lesz „druidry” az angolban is,
és nem „druidism”. A druidaságban nem az „izmusok” egyikéről van szó,
hanem sokkal inkább az összes Izmus fején a Koronáról.
A lezárt logikai egyenletekben ugyanis már rég nem vélekedésről és
nem nézőpontokról, hanem a biztos Tudás-ról van szó. A madárlátta
Tudásról, amely elvész, és megkerül, immár aktualizáltan, és amely
nyomán a tudomást már senki sem fogja összezavarni, mert abból a
korszakból kiléptünk. Itt, egyszer és utoljára óriási jelentősége lesz a
méltóságnak.
A logikai egyenletek vagy egy elvárt/(-megparancsolt-
)/egyezményes/ideális/akármilyen/stb. MODELLT használnak
összehasonlítási alapként, vagy ha mégsem, akkor megint ugyanott
vagyunk velük is, mint a vallási és filozófiai izmusokkal; - amekyej
ugyebár a fegyverkereskedőkön kívül senkinek sem voltak jók.
Mellesleg a pénz mindigis egy központi elem volt és marad a logikai
egyenletekben. Ha a pénzre vonatkozóan (-vagy legalábbis arra
utalóan-) nincs adat egy egyenletben, akkor a kutya nem fog rá figyelni,
mert a kutya vacsorája és Krisztus koporsójának őrző-védő szolgálata
ugyanúgy pénzbe került. Többek között maga az a tény fog (-
részlegesen vagy teljesen-) eldőlni az igazán aktuális logikai
egyenletekben, hogy mi képezi a közeli jövőben az eredendő készpénz-
emisszió fedezetét:
-A/ A halál, a betegség, a szenvedés és a háború-e, mint eddig
megszokhattuk.
-B/ Vagy egy ill. több beteg meggyógyulása, egy vagy akárhány
gyermek megszületése, egy vagy akárhány „halott” feltámadása, egy
mindenhonnan betartott és támogatott békeszerződés, vagy éppen a
szorgalommal párosuló kreativitás….,
Ugyebár Egyiptomban és az ókori Izrael északi, nem-judaista
tartományaiban nem véletlenül volt Talentum a pénz neve. A ’talentum’
nem görög, hanem sokkal ősibb szó: a görögök csak vigyáztak rá a
saját szókincsükben, és amikor teljesen kiveszett, akkor
visszaáramoltatták ezt a szót a Világ Közkincs-áramlatába.
Tehát az eredendő készpénz-kibocsátás fedezeti logikája dől el vagy
marad állva azon a kardinális ponton, hogy végigvisszük-e az aktuális
logikai egyenleteket a végső, megnyugtató egyenlőségjelükig. Vagy ha
mégsem visszük végig a részleteket a logikai fonaluk mentén haladva, (-
pl. még az egyenlőségjel előtt „összeroskadunk”-) akkor bizony a sok-
sok lehetséges nézőpontok mentén ismét izmusokra fraktálódunk-e
mint eddig…; - majd azon nyomban egymásnak is esünk, mint az épület
elemei a földrengés alatt. (-Ennek az alternatívája a KÖZÖNY-).
Kapcsoljátok csak be a TV-t….
Ez a logikum (-a fraktálódás-) a szeretet meglétén vagy hiányán fog
eldőlni, vagy állva maradni. Tehát a logikai tartományt sem lehet
érzelmektől mentesíteni, és senki nem is akarhat ilyet tenni. Itt, ezen a
ponton a közlendőkben „logikailag” át kell váltanom a szeretet
súlypontjára. A következő részben még mindig csak a szeretetről lesz
szó, és csak utána jön az érdemi logikai egyenlet.
Logikai egyenleteket címkézetlen rébuszokból nem, hanem csakis
precízen megnevezett dolgokból (-tényekből, tényezőkből-) lehet
felépíteni. Sokan egyes jelzőket vagy megnevezéseket címkézésnek
fognak nevezni, ám ha pl. egy kék autó van előttünk, akkor azt senki se
akarja piros elefántnak megcímkézni, majd pedig az ilyen példa
sutaságát egy érvényes korrekt megállapításra rácsúsztatva maguknak
az érvényes dolgoknak az érvényességét általánosságban kérdőjelezni
meg. Ennek a „fogásnak” a korszaka lejárt, ez már csak egy lefutott
művészeti koncepció a közeljövő összehasonlító adatainak tárházában.
Ott is hátrasorolódott a logikai egyenletek diadala miatt.
A logikai egyenletben szinte állandó működő elemként van jelen az
összehasonlítás. Amúgy az emlékezés és következtetés lesz a logikai
egyenletek másik kettő természetes eleme. Időrendi sorrendben:
emlékezés, összehasonlítás, következtetés. Az emlékezés tartalmához
összehasonlító ciklusokat rendelünk hozzá, és ekkor jön a
következtetés. Az összehasonlítást és a következtetést fogja a
képzeletbeli egyenlőségjel elválasztani, és ettől képlet illetve egyenlet
a logikai egyenlet. A logikai egyenletre maga az anyagcsere is reagál,
és a biológiai homeosztázisunk függ tőlük.
Vegyük azt az érvényes matematikai egyenletet pl. hogy 1+2=3
A logikai egyenletek futtatásakor ahhoz hasonlítható a helyzet és a
tipikus gondolatmenet, mint ha a fenti érvényes egyenletet állandóan
pl. a következő kettő érvénytelen egyenlettel hasonlítgatnánk össze:
1+2=2 és/vagy 1+2=4
A matematikai egyenletben a mennyiségen van a hangsúly, de ez az
elem természetesen a logikai egyenletekből sem vész ki, legfeljebb nem
az lesz a központi elem.
A logikai egyenletekben már tipikusan:
minőség / megtörténés és-vagy meg nem történés / meglét vagy
hiány / ideálok / szükségszerűségek, avagy annak kinevezett közelítő
igények, vagy éppen kidolgozott tervek / modellek / ciklusok / valamint
a ’MIÉRT’-EK és a VALÓDI ÖSSZEFÜGGÉSEK szerepelnek központi
elemként.
Amikor a külső szemlélő nézőpontjából egy, a helyzetből kiérezhető,
valamiféle téttel is bíró vélemény-csere zajlik, akkor a részletekben
lehet, hogy egy vagy több logikai egyenlet rejlik. De az is lehet, hogy
többségében vagy kizárólag csak véleményekről van szó. A vélekedés
és a logikai egyenlet tehát összetéveszthető, a tudatossági evolúció
mai szintjén könnyedén össze is mosható. Ám aki megteszi, az
önmagával is kibabrál, legfeljebb nem azonnal.
A részletekbe fektetett idő és energia ki fogja mutatni, hogy a
részvevők mivel állnak szemben, mi fölött dolgoznak, illetve hogy a
vélemények egy része eléri-e a logikus megállapítás státuszát ama
egyenlőségjel után, és ha igen, mely konkrét „vélemény” léphet így
tovább az egyenlőségjel utáni tartományba. Az sem elvetendő
módszer, hogy egy vélekedést kihelyezünk egy próba-egyenlőségjel
utáni tartományba, és a múló idővel figyeljük annak státuszát, illetve a
módosulások iránti igényt. Ekkor az idő úgyis bebizonyítja, hogy a
vélekedés logikai egyenletté véglegesedik-e, vagy az egyenletnek hitt
valami mégis visszaminősül-e vélekedéssé. Az ilyen „kudarcok”
összehasonlító alapként való felhasználása hatalmas és csodálatos
tartalék tárházat biztosít a későbbi logikai egyenletek majdani
diadalittas referenciáihoz; - ezért is nem fogok lélektanilag összeomolni,
ha az erőfeszítéseim érdemi vonzatai össze találnának omolni. Ez a
hozzáállás alapvető a tudományos hipotetikus gondolkodásban. A
tudományos rivalizálásban éppen ez a hozzáállás veszik ki a
gondolatmenetből. A tudományos életünk így reked meg, mert a
nyilvánvaló lopkodásos mozaikosdi szándéka egy jóval alacsonyabb
logikum, mint azok a megállapítások, amelyekre a tudománynak
manapság szüksége van.
A vélemény és a meggyőződés elvben tartalmazhat patologikumokat is,
de főleg különbségeket fogunk érzékelni közöttük. A logikai egyenlet
már természetesen soha sem tartalmazhat patologikumokat.
Magát az egyenletet vagy az elme zárja le, vagy az idő, de az
egyenlőségjel után ott már soha nem vélekedés van, hanem lezárt,
letisztult TÉNY. Éppen ezért a „logikai egyenlet” kifejezése és
a „prognózis” fogalma között részleges egyenlőségjelet foghatunk fel.
Nem mindegy hát, hogy milyen érdemi részletek jogfolytonos
sorrendiségét engedjük át az Idő-nek, hogy zárja le ő, ahogy szokta.
Az idő nem mást tesz, mint a már jó ideje logikailag amúgyis lezárt
egyenleteket az érdemi síkon is lezárja. Az idő megmutathatja a fizikai
síkon mindazt, ami a virtuális sík logikájában egy bizonyos ideje már
ugyanolyan evidens volt, mint amikor a VÉGEREDMÉNY* immár
megmásíthatatlanul átfut a Jelen Jelén. (-*Végeredmény: Az
egyenlőségjel utáni fatális tény/tények.-)
A logikai egyenletek lezáródásáig minden részletet egészségesebb lesz
csak véleményként kezelni. Ám amikor a logikai egyenlet akár a
kiteljesedéskor, akár a beteljesedéskor lezárul, akkor ott már csak
tények maradnak az egyenlőségjelek után; - amelyeket aztán az Idő
zár le és véglegesít. Utána már fizikailag nem maradhatnak
megbánnivalóink a múltra vonatkozóan, csakis korrekciós
elkötelezettségeink a jövőre vonatkozóan. Itt, ezen a logikai ponton a
méltóság nem vész el, mindenesetre átalakul, ezért lesz a logikai
egyenletek egyik központi eleme a méltóság, ahogy ígértem.
Aki csak úgy tudja olvasni a dolgaimat, hogy előtte beveszi a szokásos
extazy adagját, majd pedig hígítót szipuzik rá, vagy Kocsis Irma márkájú
borral öblíti le, ám mondjuk tartogat valami jobb piát is pl. a
szülinapjára, vagy Szilveszterre, az most vegye elő azt a jobb fajta piát,
és nyugodtan azzal öblítse le az „anyagot”. Ugyanis nemsokára úgyis
szenzációs szinten becsajozik vagy behapsizik, feltétlenül meggazdaxik
és meg is gyógyul a hátralévő dumáimtól; - és akkor meg mire volt jó,
hogy a rossz előérzetben és a hátrányos várakozások félelmeiben
olvasta el az anyagaimat….”?”
A legjobbakat!
TOMI az egyipTOMI
|
